Az Iszlám, Mohammed Próféta (s.a.w.) iskolája, olyan, mint egy kert, amely mindenféle virágban gazdag. A Mindenható Allah olyan kitűnő embereket hozott elő belőle, mint Abu Bakr, Omár, Oszmán, Ali, Omár ibn Abdulaziz, Mahdi al-Abbaszi, Harun Rasid, Alp Arszlan, Hódító Mehmet, Szelim vagy Szulejmán szultán. Nemcsak a legkitűnőbb államférfiak és legyőzhetetlen hadvezérek, hanem a mély spiritualitás, tudás, szónoklás és irodalom emberei is voltak.
Allah Küldöttének (s.a.w.) áldott, tiszta közege legyőzhetetlen tábornokokat
hozott létre. Az első generációban olyan zseniális hadvezérek voltak, mint
Khalid ibn Walid, Szad ibn Abi Waqqasz, Abu Ubaida, Surahbil ibn Haszana és Ala
al-Khadrami. Őket olyan zseniális tábornokok követték, mint Tariq ibn Zijad és
Uqba ibn Nafi, akik a katonai zsenialitást a vallásos meggyőződéssel,
kedvességgel és elkötelezettséggel egyesítették személyiségükben.
Amikor Uqba, Észak-Afrika meghódítója Arábiától 2000 mérföldre elérte az
Atlanti-óceán partját, így kiáltott fel: „Ó, Uram, most vedd el az életemet! Ha
ez az óceán nem állna az utamba, elvinném Nevedet más földekre is!”. Nehéz lenne
elképzelni, hogy „Nagy” Sándor ilyen gondolatokkal kelt útra Perzsiából. De
hódítóként azonos nagyságú győzelmeket értek el.
Tariq győzedelmes hadvezér volt, nemcsak akkor, amikor legyőzte a 90.000 fős
spanyol sereget, hanem akkor is, mikor a legyőzött király kincsestára előtt
állva azt mondta magának: „Légy óvatos, Tariq! Tegnap még láncra vert rabszolga
voltál. Allah felszabadított, és mára győzedelmes hadvezérré tett. Holnap
viszont nem leszel más, mint a föld alatt porladó hús. És elfog jönni az a nap,
mikor Allah elé kell állnod.”
Yavuz Szelim, az ottomán szultán, aki úgy tartotta, hogy a föld túl kicsi két
uralkodónak, győzedelmes volt, mikor királyokat döntött meg vagy nevezett ki, de
akkor is, mikor csendben és éjszaka vonult be Isztanbulba, hogy az emberek ne
ünnepeljék. És akkor is, mikor meghagyta, hogy koporsóját azzal a köntössel
takarják le, amelyet tanítója lova sározott be – áldott köntös volt, hiszen egy
tudós lova sározta össze.
A Mohammed Próféta (s.a.w.) halála utáni gyors hódítások idején számos
hadifogoly került a muszlim családokhoz. Ezekből a felszabadított rabszolgákból
gyakran az Iszlám legnagyobb tudósai lettek: Haszan al-Baszri (Baszra), Ata ibn
Rabah, Mudzsahid és Szulejmán ibn Jaszar (Mekka), Zaid ibn Aszlam vagy Nafi ibn
Abi Nudzsai (Medina), Hammad vagy Abu Hanifa (Kufa), Tawusz és Ibn Munabbih (Jemen).
Az egyik ilyen tudós, Abu Hanifa alapította a hanafi vallásjogi iskolát,
amelynek ma több százmillió követője van. Olyan tudósokat nevelt, mint Imám Abu
Juszuf, Imám Zufar vagy Imám Mohammed Hasszán al-Sajbani, aki Imám Safi tanítója
volt. A jegyzeteket, amelyeket Abu Hanifa diktált Imám Sajbaninak, századokkal
később Imám Sarakhsi fejtette ki 30 kötetes, Al-Mabszut című munkájában.
Imám Safit, aki az Iszlám törvény módszertanának alapjait dolgozta ki, a
vallástudományok megújítójának tartják. Mikor azonban Imám Sarakhsi előtt
megemlítették, hogy Imám Safi, az Iszlám egyik jogi iskolájának alapítója, 300
fejezetnyi hadíszt tudott fejből, azt mondta: „A zakátját (1/40-ed részét) tudta
annak, amit én tudok”. Imám Safi, Abu Hanifa, Imam Malik vagy Ahmad ibn Hanbal
mind Mohammed Próféta (s.a.w.) iskolájában nevelődtek.
Az Iszlám szerint a Mindenható Allah a legjobb mintára teremtette az
emberiséget. De az emberek, óvatlanságuk miatt, a legalacsonyabb szintre
süllyedhetnek. Az Iszlám belső dimenziója, a szúfizmus, a tökéletességre vezeti
az embert, lehetővé teszi, hogy ismét elérje eredeti, angyali természetét. Mivel
belső természetünk és a külső világ megismerését az Iszlám sosem választotta el
egymástól, a szúfi mesterek között számtalan nagy tudós is volt. Ilyen nagy
tudósok és tanítók Abdul Kadir Geilani, Sah Naqsband, Maruf al-Karkhi, Hasszán
Sadhili, Ahmad Badawi. Dzsafar Szadiq, Dzsunaid Baghdadi, Bayazid Besztami, Ibn
Arabi vagy Dzselaleddin Rúmi, akik megvilágították az igazsághoz vezető utat, és
megtanítottak másokat is alsóbb énjük megtisztítására.
A szúfi mesterek, akik az őszinteség, isteni szeretet és tiszta szándék
megtestesülései, az Iszlám hódításai mögött rejlő motiváló tényezővé és
hajtóerővé váltak. Az olyan tudósok, mint Imám Ghazali, Imám Rabbani vagy
Bediuzzaman Said Nursi az Iszlám megújítói és újjáélesztői, akikben egyesül a
bölcsek megvilágosodottsága, vallástudósok bölcsessége és Allah barátainak spiritualitása.
Az Iszlám szoros kapcsolatot tart fenn a tudományok és az Iszlám tanulmányok
között. Különösen az Iszlám első évszázadaiban az Iszlám iskolákban a legtöbb
természettudományt kiemelten oktatták. Az egyetemek, könyvtárak,
csillagvizsgálók és más tudományos létesítmények mindig is fontos szerepet
játszottak az Iszlám tudományos életében. Azzal a ténnyel párosulva, hogy a
muszlim diákok több száz mérföldet utaztak azért, hogy egy-egy híres tanártól
tanulhassanak, mindez lehetővé tette, hogy a tudás egésze fennmaradjon és
átadassék az újabb generációknak. Ez a tudás azonban nem maradt statikus, hanem
fejlődött és gazdagodott. Ma több százezer Iszlám (nagyrészt arab nyelvű)
tudományos kézirat található a világ könyvtáraiban[i].
Még ma is megemlékeznek az olyan muszlim tudósokról, mint al-Kharizmi
(matematika), Ibn Satir (csillagászat), al-Khazini(fizika) vagy Dzsabir
ibn-Hajjan (orvostudomány). A muszlim Andalúzia volt a fő központ, ahonnan a
nyugati tudósok évszázadokon keresztül tudást szereztek
Az Iszlám a legkiemelkedőbb civilizációt hozta létre. Ez nem is meglepő,
hiszen a Kegyes Korán is azzal a paranccsal kezdődött: „Olvass, Urad nevében,
Aki teremt” (Korán, 96:1). A Korán akkor parancsolta meg az embereknek, hogy
olvassanak, amikor még igencsak kevés olvasnivaló volt, és a legtöbben
írástudatlanok voltak. Ebből azt érthetjük, hogy az embernek a Teremtés könyvét
kell olvasnia, ami maga a világmindenség. Betűkbe és szavakba foglalt
megfelelője pedig a Kegyes Korán. Meg kell figyelnünk a világot, meg kell
értenünk tartalmát és jelentését, és ennek segítségével fel kell ismernünk a
Teremtő rendszerének szépségét és egyedülállóságát, Hatalmának megnyilvánulását.
Kötelességünk behatolni a világmindenség mélységeibe, felfedezni a természetben
rejlő isteni törvényeket, és megalapozni egy olyan világot, amelyben a hit és a
tudomány kiegészítik egymást. Ezáltal nyerhetjük el a valódi boldogságot mindkét világban.
A Kegyes Korán parancsainak és Mohammed Próféta (s.a.w.) példájának
megfelelően a muszlimok tanulmányozták a Mindenható Allah kinyilatkoztatott
Könyvét (a Korán) és teremtett Könyvét (a világmindenséget), és fényes
civilizációkat hoztak létre. Egész Európa tudósai szereztek tudást
egyetemeikről: Damaszkusz, Bukhara, Bagdad, Kairó, Faz, Qairwan, Zeituna,
Cordova, Iszfahan, Delhi és a többi muszlim város mint a tudás központjai voltak.
Az Iszlám első öt évszázadában a leghaladóbb civilizáció volt. Fényes
városok, lenyűgöző mecsetek, hatalmas egyetemek – a muszlim kelet éles
ellentétben állt a keresztény nyugattal, amely akkor a középkor sötétségébe
süllyedt. Még a mongol invázió és a XIII. századi keresztes hadjáratok sem
voltak képesek visszavetni az Iszlámot, amely erős és messze a nyugat előtt járó maradt.
Bár legalább 11 évszázadig az Iszlám uralta az ismert világ kétharmadát, a
lustaság és a határain kívül történő események iránti érdektelenség végül a
birodalom hanyatlását okozták. Ez azonban csak a muszlim civilizáció hanyatlását
jelentette – nem magáét az Iszlámét. A XVIII. Század közepéig folytatódó katonai
sikerek miatt a muszlimok csak ültek a babérjaikon, és elhanyagolták a további
tudományos kutatásokat. Csak a saját életükkel törődtek, és úgy olvasták a
Koránt, hogy nem foglalkoztak a jelentésével. Eközben Európa nagy fejlődést ért
el azokban a tudományokban, amelyek alapjait az Iszlámtól tanulta.
Amit mi tudományoknak nevezünk, azok valójában a teremtés könyvének nyelvei.
Akik ezt a könyvet figyelmen kívül hagyják, azok kudarcra vannak ítélve ebben a
világban. Amikor a muszlimok kezdték figyelmen kívül hagyni, csak idő kérdése
volt, hogy a külső erők legyőzzék őket. Ebben az esetben ez a külső erő Európa
volt. A nyugati erők vég nélküli támadásai és a gyarmatosítás is nagyban hozzájárult ehhez az eredményhez.
Minden civilizációnak megvannak a jellemzői, amelyek a többi civilizációtól
megkülönböztetik. A jelenlegi civilizáció, bár nagyban hozzájárul a tudomány és
technika fejlődéséhez, elsődlegesen materialista, és nem képes kielégíteni az
emberiség spirituális igényeit. Ezért van az, hogy sok nyugati szociológus,
például Oswald Spengler szerint nem maradhat fenn sokáig. Spengler azért jósolja
a nyugati civilizáció összeomlását, mert ellenkezik az emberi értékekkel és
természettel. A jövő fényes világa a hit és tudomány szilárd, kettős alapjára
épül majd, spiritualitásra, erkölcsre és megfelelő fontosságot tulajdonít majd
az emberi értékeknek és jogoknak. Az Iszlám fogja a legnagyobb hozzájárulást tenni ehhez a világhoz.
[i] George Sarton A bevezetés a tudománytörténetbe című monumentális művében minden korszakot az akkor legfontosabb tudós nevéről nevez el. A VIII. és a XI. század közötti időszakok mind muszlim tudósok nevét viselik.
