Az iszlám eredeti jelentése „alávetés, megadás„. Az iszlám az elégedettség, biztonság és béke vallása. Ezek az alapelvek annyira mindennaposak egy muszlim életében, hogy amikor megáll imádkozni a salat-ot, minden kapcsolatot megszakít a külvilággal, meghajol és leborul Isten színe elõtt, majd kezét a tisztelet jeléül összekulcsolva áll. Amikor kijön az imáról, az olyan, mintha új életet kezdene. Azzal fejezi be az imát, hogy üdvözli a balján és a jobbján állókat egészséget, biztonságot és békét kívánva nekik, majd továbbmegy és csatlakozik más emberekhez.
Mások köszöntését békét kívánva nekik a legkedvezõbb cselekedetek között tartják számon az iszlámban. Csakugyan, amikor Mohamed prófétát (béke legyen vele) megkérdezték, „Mi a legkedvezõbb tett az iszlámban?„, ezt válaszolta: „Ételt adni másoknak és mindazok köszöntése, akiket ismersz vagy nem ismersz.„
A terrorizmus vádjai
Nagy szégyen, hogy az efféle elveken alapuló iszlámot egyesek a terrorizmussal azonosítják. Ez egy óriási történelmi hiba, mert mint ahogy fent rámutattunk, egy békére és biztonságra épülõ rendszer terrorizmussal való összekötése mindenekelõtt azt mutatja, hogy ezek az emberek semmit nem tudnak az iszlám szellemiségérõl és képtelenek azt lelkükkel megragadni.Az iszlámot saját forrásai és saját valódi történelmi képviselõi alapján kellene megközelíteni, és nem egy szûk kisebbség cselekedetei alapján, akik hamis színben tüntetik fel. Az igazság az, hogy az iszlámban nincs kíméletlenség és vakbuzgóság, teljes mértékben a megbocsátás és tolerancia vallása. A szeretet és tolerancia olyan oszlopai, mint Mawlana, Yunus Emre, Ahmed Yesevi, Bediüzzaman és hasonlóan nagyszerû alakok a legcsodálatosabban fejezték ki az iszlámnak ezt az aspektusát és úgy jegyezte fel õket a történelem, mint e nagyszerû szeretet és tolerancia példáit.
A dzsihád az iszlámban
A dzsihád az iszlám egyik alapeleme, amely bizonyos sajátos alapelvekre épül és az a célja, hogy elmozdítsa az Isten nevének védelme és magasztalása elõtti összes akadályt. Felidézhetünk számos példát a történelemben ezzel a témával kapcsolatban. Mint nemzet kiválóan védtük meg hazánkat több fronton, mint pl. Canakkale és Trablusgarp. Próbáltunk csak volna meg másképp cselekedni, azt mondani az országot elfoglalni szándékozó ellenségeinknek: „Azért jöttetek, hogy civilizáljatok bennünket, nagyon szép tõletek, legyetek üdvözölve! Nézzenek oda, katonákat is hoztatok!” Mindig is lesznek csaták, ez az emberiség számára elkerülhetetlen. Mindazonáltal, a Mohamednek (áldás és béke legyen vele) kinyilatkoztatott Korán versekben a dzsihád speciális körülményeit mások félremagyarázták az iszlám fõ céljáként állítva be õket. Tömören szólva ezek az emberek, akik nem tudták megragadni az iszlám igazi szellemiségét, képtelenek meghatározni az egyensúlyt a tágabb és finomabb utalások között és ez, azzal a ténnyel együtt, hogy telve vannak gyûlölettel, az iszlám félremagyarázásához vezeti õket, mialatt a valódi muszlim közösség lelke telve van szeretettel és az egész teremtés iránti gyengédséggel. Egy költõ egyszer ezt írta: Mohamedet szeretetbõl nemzették, nélküle mi származik a szeretetbõl!
A szeretet meghatározza a létezést
Igen, Mohamed, áldás és béke legyen vele, a szeretet és gyengédség embere. A „Habibullah” megnevezéssel is szokták õt illetni, ami a „habib” szóból származik, amelynek jelentése: „Õ, aki szereti Istent és akit Isten szeret.” Olyan misztikusok, mint Imam Rabbani, Mevlana Halid és Shah Veliyullah Dehlevi mondják, hogy a legmagasabb fokozat a szereteté.
Isten teremtésének egésze szeretetbõl fakad, és az iszlám díszítette ennek a szeretetnek a törékeny csipkézetét. Egy másik nagyszerû misztikus szavait idézve: a szeretet a teremtés raison d’être****-je. Természetesen mindezek ellenére nem tagadhatjuk, hogy az iszlámnak van egy erõszakos eleme, amely az elrettentés funkcióját tölti be. Vannak olyanok, akik kiragadják ezeket az egyébként másodlagos elemeket, és úgy tekintenek rájuk, mintha róluk szólna az egész iszlám, miközben az iszlám békés vallás. Egyszer egy barátom, aki osztotta ezeket a hibás nézeteket, ezt mondta nekem: „Te mindenféle korlátok nélkül beszélgetsz mindenkivel. Ez megtöri a feszültséget, ami bennünk van. Ugyanakkor nekünk azt tanították, hogy az iszlám szerint bizonyos emberekkel szemben ellenségesnek kell lennünk Isten nevében.” Ez a gondolat valójában a fogalom hibás értelmezésébõl fakad. Az iszlámban minden teremtett dolgot szeretni kell Isten nevében. Egyedül a tisztátalan és erkölcstelen gondolatokkal, érzésekkel és az istenkáromlással szemben kell gyûlölettel vagy ellenségesen fellépni. Isten az embert kedves élõlénynek szánta (17:70) és elmondható, hogy ezzel a tulajdonsággal különbözõ mértékben mindenki meg van áldva. Isten Prófétája (áldás és béke legyen vele) egy zsidó temetés mellett haladt el és megállt, hogy kifejezze részvétét. Amikor valaki emlékeztette, hogy az ember, akit temetnek, zsidó, így válaszolt: „Akkor is ember.” Megmutatta az emberiségnek adott értéket az iszlámban.
Igen, Prófétánk (áldás és béke legyen vele) ilyen mértékig tisztelte az embereket. Ami bizonyos, az iszlámot félreértõ és világszerte terrortámadásokban részt vevõ muszlim emberek, vagy intézmények indítékait illeti, azokat nem az iszlámban kell keresnünk, hanem ezekben az emberekben magukban, ferdítéseikben és más tényezõkben. Mivel az iszlám nem a terrorizmus vallása, egyik muszlim sem tekinthetõ terroristának, aki pontosan megérti az iszlámot.
Bár elkerülhetetlenül léteznek kivételek, a törökök iszlám-értelmezései nagyon pozitívak. Ha az egész világon el tudjuk terjeszteni az iszlám teljes megértését, melyet a szeretet olyan oszlopai tartanak, mint Mawlana és Yunus Emre, és ha eljuttatjuk a szeretet, párbeszéd és tolerancia szellemében fogant üzenetüket az erre szomjazóknak, akkor az emberek a világ minden tájáról az általunk képviselt szeretet, béke és tolerancia karjaiba fognak szaladni.
Az iszlám türelme annyira végtelen, hogy a Próféta (áldás és béke legyen vele) megtiltotta még olyan dolgok említését is, amelyek megsértenének másokat. Mohamed (áldás és béke legyen vele) minden önfeláldozó erõfeszítése ellenére, Abu Dzsahil nem lett muszlim és boldogtalanul halt meg. Maga a Dzsahil név tudatlant jelent. Valójában ez a tudatlan és goromba férfi egész életében a Próféta (áldás és béke legyen vele) ellensége volt, és a muszlimok irányában tanúsított ellenséges viselkedése már a természete szerves részévé vált, élete fõ célja lett. Röviddel Mekka elfoglalása után Abu Dzsahil muszlim fia a tanácsban elkezdett a saját apja ellen beszélni és ezért a Próféta, béke legyen vele, megfeddte õt.
Az emberiség tisztelete
Egy másik hadiszban (a Próféta mondásai és cselekedetei) azt mondta, hogy hatalmas bûn más apját vagy anyját káromolni. Amikor errõl kérdezték, azt válaszolta, hogy ha valaki más apját vagy anyját átkozza, az ugyanolyan, mintha saját anyjának vagy apjának átkozásában lenne vétkes.
Míg a Próféta (áldás és béke legyen vele) mindig tiszteletet mutatott mások irányába, az a tény, hogy manapság az emberek a vallásra hivatkoznak, amikor másokkal ellenségesek, azt mutatja, hogy nem értették meg Prófétájukat. Ezért nincs helye a gyûlöletnek és ellenségeskedésnek sem az iszlámban, sem követének, Mohamednek (áldás és béke legyen vele) sokszínû világában.
Isten szolgái
Amikor a Koránt olvassuk, láthatjuk, hogy végig és teljesen a bocsánatra és a toleranciára épül. Az „Imrán nemzetsége” címû szúrában (fejezetben) ez olvasható: „Akik adakoznak, akkor is, ha jól, akkor is, ha rosszul megy a soruk, akik megfékezik haragjukat és elnézõek az emberek iránt; és Isten szereti azokat, akik jót tesznek másokkal.” (3:134) Hadd magyarázzam el részletesen. Találkozol egy esettel, ami felforralja a véred; például, emberek káromoltak és megsértettek téged. Amennyire csak tudsz, közömbösen kell viselkedned mindenféle válaszlépés nélkül. A Korán leírja, hogy a jó erkölcsû embereknek hogyan kell viselkedniük akkor, amikor már majdnem felrobbannak: „Õk oly nagylelkû emberek, hogy amikor olyan eseményekkel találkoznak, amelyek megõrjíthetik õket, lenyelik haragjukat, mint egy tövist és elnézik mások hibáit.” Ebbõl a szakaszból nagy jelentõsége van az arab szavaknak. A „Kezm” azt jelenti: lenyelni, ami lenyelhetetlen; míg a Kazim azt a személyt jelenti, aki visszafojtja haragját.
Egy másik ájában (versszakban) Isten ezt mondja követõinek: „És akik nem tesznek hamis tanúságot, és ha üres fecsegés akad útjukba, akkor emelt fõvel mennek tovább.” (25:72)
Az iszlám út
Ha a Próféta (áldás és béke legyen vele) nemes életére tekintünk, láthatjuk, hogy mindent, amit a Korán hirdetett, azt õ a gyakorlatban alkalmazta. Például egyszer, amikor valaki elment hozzá és bevallotta neki házasságtörését azt kérve, hogy megtisztulhasson bûneitõl bármi is legyen a büntetése, a Próféta (áldás és béke legyen vele) ezt mondta: „Menj haza és tarts bûnbánatot. Nincs olyan bûn, amit Isten meg ne bocsátana.” Egy másik hadisz elmeséli, egy ember hogyan vádolt meg egy másikat a Próféta (áldás és béke legyen vele) elõtt azzal, hogy lopott tõle. Amikor végül már majdnem ki lett hirdetve a büntetés, az ember a tolvajhoz fordult és megbocsátott neki, mire Mohamed (áldás és béke legyen vele) azt mondta: „Miért nem bocsátottál meg neki rögtön az elején?”
Ha mindezt részletesen megvizsgáljuk a saját forrásaik alapján, látható lesz, hogy azoknak a viselkedése, akik másokat gyûlölettel és ellenségesen kezelnek, akiknek szembenállása a muszlimokkal, zsidókkal és keresztényekkel, haraggal fokozódott, élesedett, akik bepiszkítják õket azzal, hogy hitetlennek nevezik õket, egyáltalán nem felel meg az iszlámnak. Mint ahogy fentebb rámutattunk, az iszlám a szeretet és a tolerancia vallása. A muszlimok a szeretet és gyengédség testõrei, akik õrizkednek minden fajta terrorista cselekedettõl, és akik megtisztították magukat mindenféle gyûlölködõ és ellenségeskedõ viselkedéstõl.
Ez a cikk eredetileg a Turkish Daily Newsc. Lapban jelent meg 2001. szeptember 19.-én, eredeti formájában kiemelve a Tolerancia és a Dialógus légköre Fethullah Gülen írásaiban és beszédeiben c. könyvbõl. Engedéllyel újranyomva.
